Üdvözlünk az egyesület hivatalos oldalán!

A XIV. századi falu – egy máig is fennmaradt – háromszög alakú földsánc között települt, és élte több évszázadon keresztül a kor által rászabott életét. Észak-déli szára 400, északnyugat-délkeleti irányú része 300, az északkelet-délnyugati irányú szára, pedig szintén 400 méter hosszú volt. A sánc koronaszélessége átlagban 3 méteres. Észak-déli irányú szárán folyt a patak vize, azonban másik két szárának tetején is egy méter szélességű, 50 cm mélységű vizes árok húzódott, s ezeken is végig lehetett vezetni a patak vizét.

A több évszázados sáncot 1962-ben a hajdani termelőszövetkezet 50-80 centiméterrel megemelte és az általa közrefogott 5-6 hektáros területen halastavat létesített. A hőerőmű tavának feltöltésével (1968) a két tó összeolvadt a nagy víztárolóval a földsáncot, pedig a hullámzás állandóan koptatja és elmossa.

Bármerről is közelít az utazó, a hegyekkel, szőlőtáblákkal körülvett tó látványa azonnal lenyűgözi.

A Mátrai Erőmű Zrt. víztározója elsősorban ipari célokat szolgál, de az erőmű egyesületein keresztül jóléti hasznosítás is biztosított. Így állami jeggyel és az egyesület területi engedélyével rendelkezők horgászhatnak  a tavon. A tó felülete 154 ha, 7,6 millió köbméter vizet tárol, legnagyobb mélysége 14-15 m, hosszúsága 2,3 km, szélessége 1,1 km. A víz utánpótlását a Malom-, Zsidó- és Hatra-patakok 10 km2-es vízgyűjtője, valamint a Bene-patakból leágazó övcsatorna 40 km2-es vízgyűjtője biztosítja.

A természetes vízfolyások, patakok vize az elő-tározó tó nádasa segítségével kerül megszűrésre. A víz leeresztése a gáttól induló Nyiget-patakon lehetséges. Kedvezően befolyásolja a mikroklímát, így a körülötte lévő mezőgazdasági termelést is. Partján és a környékén közel 400 hétvégi ház biztosítja a pihenést.

A tó gazdag halállománnyal rendelkezik, megtalálható benne a ponty, keszeg, törpeharcsa, harcsa, süllő, csuka, busa, amúr.